Sorozatok : Aylin Akpınar már remekül ismeri Emel Eren reakcióit |
Aylin Akpınar már remekül ismeri Emel Eren reakcióit
2024.04.29. 05:00
Aylin Akpınar nemrég egy interjúban arról számolt be, hogy már nem okoz nehézséget számára a Testvérekben megformálni Emel Erent. Állítása szerint karaktere reakcióit már remekül ismeri, így tudja, miként oldhatja meg a különböző jeleneteket.
Igazán nagy sikernek örvend Törökországban a Testvérek, sőt, a világ minden táján, ahol csak vetítik, így nem meglepő, hogy a szereplők is egyre népszerűbbek, tehát Aylin Akpınar, vagyis Emel Eren megformálója is. Nemrégiben a bunediyor.com internetes oldal készített interjút a tehetséges fiatallal, így többek között arról is nyilatkozott, hogy okoz-e neki nehézséget a szerep eljátszása. “Már negyedik évada játszom Emelt a tévében. Nincs semmi nehézségem, mert tudom, Emel hogyan fog reagálni a különböző helyzetekre, és hogyan fog beszélni” – mondta a híresség az interjú során.
Aylin Akpınar röviden azt is elmondta, szívesen játszana egyszer egy fantasy filmben is, sőt, az is lehet, tanul valami másik szakmát is. Ám nem kell aggódni, a színészetet sem szeretné abbahagyni. “Mielőtt sorozatokban szerepeltem volna, reklámokban láthattak a nézők ötéves korom óta. Sok reklámban szerepeltem már. Szeretem, amit csinálok, és nagyon élvezem. Lehet, hogy valamikor a jövőben más szakmát is tanulok, de továbbra is szeretnék színészkedni” – beszélt álmairól a Testvérek népszerű szereplője.
(Írta: Ebergényi Viktória)
(Fotók: instagram.com/aylinakpinarofficial)
|