Nem könnyű nőnek lenni ebben a világban, hiszen az élet tele van elvárásokkal, ha pedig valaki nem felel meg, akkor azt alulértékelik, leírják. De miért kell minden nőnek valaki más barátnőjének, vagy ágyasának lennie, miért kell bizonyos feltételeknek megfelelni és miért nem nő az, akinek az oldalán nincs férfi?

Bevallom, szingliként sokszor kerültem már olyan helyzetbe, hogy bizonyos emberek úgymond életvezetési tanácsot akartak adni nekem. Az ilyen tanácsok pedig arról szóltak, hogyan szerezzek magamnak pasit és hasonlók. Akkor ezek szerint a nő nem is nő, ha nincs az oldalán férfi, nem nő az, akinek nem az anyaság a legnagyobb álma? Vannak olyan nők, akik büszkén élnek valamilyen általuk normálisnak tartott kapcsolatban és közben lenézik és megszólják azokat, akiknek vagy nem jött össze a dolog, vagy azokat, akik nem is akarnak kapcsolatot. Mintha bűnnek számítana a szemükben, ha valaki hiába próbálkozik, nem jön össze a dolog és az is, ha valaki nem akarja. Sőt, az aztán a legnagyobb bűn számukra, ha valakit nem a szex irányít, ha nem azon gondolkozik egész nap és nem is érzi azt fontosnak.

Én mindig úgy voltam vele, hogy ha jönni akar a bizonyos Nagy Ő, akkor úgyis jön, ha akarom, ha nem, aztán majd én eldöntöm abban a pillanatban, hogy mit kezdek vele. Feleslegesnek tartom azt, hogy valaki görcsösen próbál keresni valakit, folyton azon idegeskedik, Ha pedig rövid időre szingli, akkor gőzerővel nyomkodja a telefont társkereső oldalakon fürkészve, hogy mindenképp találjon valakit, amikor az embernek annyi gondja van különben is, úgyhogy értelmetlen azon idegeskedni, aminek normál esetben magától kellene történnie. De nem az én dolgom, mit tesznek, csak azért említem meg, mert ők elvárják, hogy azt normálisnak nevezzük, miközben minket megszólnak. Mikor még nem volt internet, akkor is voltak szerelmesek, ha azt akarta a Sors, és ugyanúgy voltak szinglik is, mert van, akinek nem jön össze és van, aki nem akar ezen görcsölni.

Megtörtént már az is, hogy valaki szimplán azt tanácsolta, hogy jöjjek össze az első emberrel, aki velem szembejön, legyek önálló. Mintha valaki társának lenni már azt jelentené, hogy önálló leszek. Én önálló felnőtt vagyok, aki el tudja dönteni, miként éli az életét. És én úgy döntöttem, hogy nem erőltetem a dolgot. Ha életem végéig szingli leszek, én büszkén fogom vállalni. Nem véletlenül van a mondás: Inkább egyedül, mint rossz társaságban. Lehet, hogy valakinek bejön az, hogy az első szembejövő emberben megleli a társát, vagy aktuális szórakozópartnerét, de miért kellene azt az utat választanom? Én nem akarok megalkudni. És ez nem azt jelenti, hogy válogatós vagyok, hogy betarthatatlan elvárásaim vannak, vagy azt, hogy többnek képzelem magam. De azt hiszem, az jogos, hogy nem keresek csak azért valakit, hogy elmondhassam, hogy van valakim. Mert ha valaki csak azért teszi, akkor szerintem azon kellene elgondolkozni, hogy ő jól cselekszik-e és be kellene fejezni a szinglik szidását!

Azok a nők is nők, akik szinglik, azok a nők is nők, akik nem hajszolják görcsösen, hogy találjanak valakit és azok a nők is nők, akik önállóan meg tudják hozni azt a döntést, hogy nem alkudnak meg, hogy nem akarnak megfelelni annak a társadalmi elvárásnak, amely lealacsonyítja azokat, akik éppen egyedül vannak. És igenis kikérem magamnak minden szingli nevében azt, hogy az egyedüllétbe bele lehet bolondulni. Nem abba bolondul bele az ember, hanem abba, hogy a magukat jobbnak tartó emberek folyton azt éreztetik a szinglikkel, hogy kevesebbet érnek, hogy máshogy kell élniük az életüket, hogy elfogadhatatlannak tartják úgymond az egész lényüket. Az ilyen komoly mentális problémákat okozhat, amelyet nem konkrétan az egyedüllét vált ki, hanem az, hogy mások azt nem képesek elfogadni és azokat a személyeket emberszámba venni. Én otthonülő típus vagyok, ritkán szoktam kimozdulni, de úgy érzem, ettől én még ugyanolyan értékes ember vagyok, mint bárki más. Igen, rengeteg hibám van, tulajdonképpen könyvet lehetne belőle írni, de az biztos, hogy nem érek kevesebbet csak azért, mert szingli vagyok és szeretek otthon lenni. Mindenkinek más a hobbija és nincs azzal semmi gond, ha valakinek a pasizás nem tartozik közéjük. Ahogy azzal sincs gond, ha valaki nem igyekszik folyton felhívni a férfiak figyelmét, azzal, hogy túlharsog mindenkit társaságban. Úgyhogy kedves drága társsal rendelkező hölgyek, nem kérek bocsánatot azért, mert ilyen vagyok! Én hű maradok önmagamhoz, nem fogok hajszolni valamit, aminek magától kell jönnie és igenis elvárom, hogy ezért a döntésemért tiszteljenek, mert nem ártok vele senkinek sem!

(Írta: Ebergényi Viktória)

(Fotó: Jill Wellington)