A minap volt alkalmam megnézni Jennifer Lopez nemrég megjelent dokumentumfilmjét. A Halftime, vagyis a Félidő pedig bizony nemcsak azt hozta, amit vártam, hanem annál sokkal többet. Ő ugyanis nemcsak egy egyszerű híresség. Sok mindenen ment át és a kudarcokat méltósággal viseli. Az alábbiakban a filmről szóló értékelésemet olvashatjátok.

Már gyerekkorom óta szeretem Jennifer Lopezt, aki az én szememben igazi dívatípus. Hiszen ő mégiscsak az a nő, aki még farmerben és pólóban is elegáns, aki smink nélkül is gyönyörű, és akinek irigyelhetjük a bőrét és az alakját. De én nem pont ezért gondoltam rá dívaként, hiszen ő igazi sztártípus, akin látszik, hogy tényleg erre termett. Bevallom, nem igazán ismertem eddig őt, mint embert, mindig az énekesnőt, a színésznőt és a táncosnőt láttam benne, aki ezen szakmákban nyújtott remek teljesítménye alapján vált a nagy kedvencemmé. Bár a magánélete állandó szereplője a bulvármagazinoknak, én személy szerint a karrierjével foglalkoztam inkább. És ha már a karriernél tartunk, bizony őt magát is megviselik a negatív kritikák, merthogy bármilyen tehetséges is, sajnos bőven kijut neki ezekből is. Nemrég került be a Netflix kínálatába a Halftime, vagyis a Félidő című dokumentumfilmje, amely betekintést enged az életébe, amelynek legnagyobb része a felkészülés.

Sok olyan ember van, akik azt hiszik, sztárnak lenni könnyű és ha már valaki hires az azt jelenti, hogy bátran földbe lehet döngölni az önbecsülését. Ez a dokumentumfilm megmutatja, hogy ez korántsincs így. Ez a csodálatos nő gyakorlatilag minden nap keményen dolgozik, és ezért cserébe negatív kritikákat kap és szinte semmilyen szakmai megbecsülést. Sokszor olvastam korábban róla olyan cikkeket, amelyekben az újságíró tehetségtelennek nevezte őt, és őszintén szólva nem értem, hogy miért. Pont ő miért nem került be az A-listás sztárok közé? Mégis mitől jobb a többi? Szerintem semmitől sem. Nem akarok neveket mondani, mert nem célom másokat leszólni, de jónéhány A-listás sztár van, akit egyszerűen egy szerepével sem tudok azonosítani, számomra nem hitelesek. De ha Jennifer Lopezt nézem egy filmben, akkor nem Jennifer Lopezt látom, hanem az adott karakterét. Mindent belead, amit csak tud és ebben a dokumentumfilmben láthatjuk is ezt. Mindegy, hogy egy egyszerű romkomról van szó, vagy épp A Wall Street pillangói című filmről, amelyért bizony Golden Globe-ra is jelölték. És sajnos a díjat nem kapta meg, ahogy a hőn áhított Oscart sem, pedig kiérdemelte volna. Jó volt látni, hogy ezt a filmet már méltatták a kritikusok, de közben felháborító is, mert miért csak most látják, hogy mennyire tehetséges? 40-nél is több filmet forgatott már, számtalan oldalát megmutatta, a romantikusat, a szexiset, a drámait és szerepelt akciófilmben is. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy sokoldalúbb, mint bármelyik másik színésznő. És mégsem kapja meg azt a figyelmet, amit érdemelne.

Bevallom, többször meg is könnyeztem a filmet. Nemcsak a már ismert filmek és dalok miatt, amelyeken felnőttem és mert jó volt visszanézni az akkori JLo-t, hanem azért is, mert számos szomorú és küzdelmes pillanat volt benne. Hatalmasat nőtt a  szememben azzal, amit a Super Bowlos fellépésével szeretett volna elérni, hiszen annyit küzdött azért, hogy olyan legyen a show, amilyet akart és azt az üzenetet közvetítse, amit eltervezett. Jó volt Shakirát is látni és megértettem, hogy frusztrálta a tény, hogy osztozniuk kellett a show-n. Hiszen tényleg úgy gondolták a szervezők, hogy egy latin sztár nem állja meg a helyét, ez világosan látszott. Éreztem a dühét, mikor szinte minden tervét megvétózták, hogy Trump nem engedte meg az eredeti koncepciót, de ő végig kitartott mellette. Érdekes volt látni, hogy mennyi munka és erőfeszítés van egy néhány perces műsorban. Ahogy arról beszélt, hogy a karrierje kezdete óta arra vágyott, hogy felléphessen a Super Bowlon, szintén meghatott. Átéreztem, hogy milyen lehet küzdeni valamiért minden erőnkkel, de aztán az nem egészen úgy jön össze, ahogy eredetileg gondoltuk.

Fontos üzeneteket hordoz magában ez a dokumentumfilm, hiszen a főként a Super Bowl és a Wall Street pillangói köré épülő alkotás ezeken kívül is több fontos momentumot megemlít, amelyekből abszolút összeáll az embernek, hogy milyen is az igazi Jennifer Lopez, mennyi bizonyítani akarás van benne, amelyektől igazi példakép. Bár rosszul érinti, ha nem nyeri meg az áhított díjakat, kimondja azt, ami igazán fontos: “A rajongóim nem azt fogják számon tartani, hány díjat nyertem, hanem az számít nekik, hogy például valamelyik dalom átsegítette őket a nehéz időszakokon. És ez az, ami igazán számít”. Az is lehet, hogy sosem kapja meg az Oscart, vagy a Golden Globe-ot, de ha az irigyei megnézik ezt a filmet és ezek után is leszólják, arra már nem tudok mit mondani, hiszen egy értelmes ember ebből láthatja, mennyi munka van minden produkciójában és milyen alázattal viseli a negatív kritikákat és a gonosz csúfolódásokat. Jennifer Lopez igazi példakép, akire igenis figyelni kell! A Félidő egyrészt a Super Bowlra utal, másrészt pediug arra is, hogy így 50-en túl is azt mondja, hogy ez még csak a kezdet. Én pedig teljes szívvel kívánom neki, hogy valósítsa meg minden álmát!

(Írta: Ebergényi Viktória)

(Fotó: Netflix)